Politikatudományielemzések

„A közjó mindig a véletlen ajándéka, s nem elsődleges hajtóerő.” (Richard Dawkins: Folyam az Édenkertből)¹

Félreértések: A kötelező oltások és az emberi jogok

„du die Menschheit sowohl in deiner Person, als in der Person eines jeden andern jederzeit zugleich als Zweck, niemals bloß als Mittel brauchst.”

(Kant: Grundlegung zur Metapsyhik der Sitten)¹

„Cselekedj úgy, hogy az emberiségre mint mind saját személyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta célra legyen szükséged.”

(Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése)²

A vélemények széles skálán mozognak, amelyek közül Magyarországon a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és – részben – a Védegylet képviseli az egyik végletet. (Mj.: El kell tekintenem az oltásellenesek érveinek vizsgálataitól: elképzeléseik ugyanis nem alkotnak koherens rendszert, így olyan filozófiai gyökerekkel az elutasításaik nem rendelkeznek a kötelező oltások elutasításával kapcsolatban, mint az előbb említett két szervezet. És jó, ha haloványan visszhangozzák ezeket az elképzeléseket, annyira nem törődnek világnézetük filozófiai megfogalmazásával). Bár elsősorban és elismerten nem a védőoltásokkal kapcsolatos problémák azok, amelyek ezen civil szervezetek érdeklődésének középpontjában, hanem az emberi jogoknak az egészségügyben való érvényesülése.³ A TASZ emellett egy külön oldalán hozott létre a magyarországi kötelező oldásokkal kapcsolatban.⁴ Ez egyébként – néhány tárgyi tévedéstől (pl.: Németország oltási rendjénél nincsen említve, hogy ez az egyes tartományokat tekintve teljesen eltérő lehet. Egyáltalán a  – két! - másik ország kiválasztása is eléggé önkényesnek tűnik) eltekintve – egy jó kezdeményezés. Kevesen vannak tudatában annak, hogy egy védőoltás beadatása kapcsán milyen jogai vannak egy állampolgárnak. Ezzel már el is árultam, hogy elsősorban azzal foglalkoznak, hogy a kötelező oltások hogyan érintik, korlátozzák az alapjogokat és az emberi jogokat. A szervezet célkitűzései miatt nem túl meglepő, hogy a kötelező oltásokkal szemben alapvetően negatív (néhol elutasító), és mint hangsúlyozzák, nem hasznosságukat kérdőjelezik meg, hanem a jogok korlátozása miatt. Ez az „egysíkú”, az emberi jogok egy igen szélsőséges értelmezésére alapuló megközelítés természetesen meglehetősen radikális megközelítést tesz csak lehetővé.

A TASZ azért utasítja el tehát az oltások kötelezővé tételét, mert csak és kizárólag az emberi jogokkal foglalkozik (bevallottan nem törődik egyáltalán azok orvostudományi, biológiai, társadalmi stb. vetületeivel).⁵ De miért éppen az oltásokat „szemelte” ki? Két okot hoz fel: egyrészt minden (minden!) civil szervezetnek igazolni kell a létét (ha „nincsen probléma”, akkor csinál – keres – magának egyet – vagy meg kell szűnnie). Az oltások kötelezettsége pedig egy szem előtt lévő emberi jögi probléma. Másrészt a TASZ főleg „megbízásos" alapon karol fel ügyeket és témákat (ezért sajnos gyakran előfordul, hogy azok a témákat karolják fel, amelyeknek jobb az érdekartikulációjuk, és nem azokat, amelyek később súlyosabbak). Részint ennek következménye a szervezet megítélésének romlása (aktuálisnak tartott konfliktusok háttérbe szorulnak)  és hogy nem képes olyan hatalmi ellensúlyt és médiarepzentációt képviselni, mint azt szeretné. Azzal is jár, hogy – a jogi megalapozottságon kívül – az egyéb „érveket” a megbízóiktól veszik át, főleg ha az saját és kialakult ideológiával, világnézettel rendelkezik. rendelkezik (értelemszerűen ez hajléktalanok vagy szociálisan perifériára szorult csoport esetében ilyenekről nem beszélhetünk. Vö.: oltásellenesek).⁶

Mindenesetre a TASZ kötelező védőoltások elutasításának álláspontja, ahogy az ezzel foglalkozó közleményeikből a sorok közül kiolvasható⁷ módon, nem éppen felel meg a szabadságjogok, általuk is vallott, értelmezésének. Ennek megértéséhez azonban röviden fel kell vázolni, hogy mik azok az alapjogok. (Származásukról és kialakulásokról rengeteg elmélet létezik, de ezek jelen esetben irrelevánsak)

Az első generációs, „klasszikus” alapjogok a XVIII. században alakulnak ki (és ezeket ismerik ma a legtöbben), korábbi előzmények után. Ezek közé tartozik az élethez való jog, a méltósághoz és magántulajdonhoz való jog stb. Röviden: ezek a jogi egyenlőséghez szükséges alapjogok. Nyugat-Európában ezek rövidebb – Kelet-Európában hosszabb – idő múltán beépültek az alkotmányokba is. Azonban a jogi egyenlőség sok problémát nem oldott meg, ezért a XIX. század és a XX. század elején megjelentek a második generációs jogok, amelyek az urbanizáció és a kapitalizáció okozta problémákra akartak választ adni (teljes jogi kodifikációjukat a weimari alkotmányban nyerik majd el). Ezeket nevezik pozitív alapjogoknak (Az első generációs „negatív” jogokkal szemben: azért nevezik így őket, mert azt fogalmazzák meg, hogy mi tilos: megkülönböztetés, a magántulajdon elvétele stb.) vagy szociális alapjogoknak. Néhány kivételtől (foglalkozás szabad megválasztása) eltekintve itt a jogok címzettje nem az egyén, hanem a csoport (szociális értelemben). Például: sztrájkhoz való jog, egészségügyi ellátáshoz való jog stb.

A harmadik generációs jogok a II. világháború után jelennek meg és nagy nemzetközi szervezetek kodifikálják (DE: Az alapjogok mindig nemzetközileg determináltak!!!). Nevezhetjük ezeket a jóléti államok alapjogainak. Címzettjük egyértelműen nem alanyok, hanem „elvont intézmények” (Alkotmánybíróságok védelme), globálisak (békéhez, egészséges környezethez való jog: nem kizárólag állami keretek közül érvényesül), vagy csoportosak (betegjogok, gyermekek stb.)

Napjainkban beszélhetünk negyedik generációs jogokról is, ezek kodifikálása azonban még most zajlik. Ezek főleg egyrészt az információs forradalomhoz (Internet stb.) vagy a globalizáció „ártalmaihoz” és kihívásaihoz kapcsolódik. Pl.: Internethez való hozzáférés, „halálhoz” való jog stb.

Egy valamit azonban jobb, ha figyelembe veszünk: az első generációs jogok kivételével az összes többi jog nem korlátlan. Például korlátot szabhat nekik egy másik alapjog, vagy – például a szociális tartalmú alapjogok esetében – az egyes államok gazdasági teherbíró képessége. A főleg első generációs alapjogokat ezért nevezhetjük alanyi alapjogoknak is.

Akár tudatában van ennek vagy gyakorolja az egyén, azt senki sem korlátozhatja.

Emiatt vannak, akik a többi alapjogot is az alanyi alapjogból vezeti le (pl.: a „halálhoz” való jogot a méltó életből), és ezért akár egy értékhierarchiát is felállíthatunk, amelyben ezek az alanyi alapjogok állnak a csúcson. Ennek a csúcsán a méltó emberi élethez való jog áll, amelyből akár az összes többi is levezethető (hogy ebben mekkora szerepet játszik az, hogy ez a gondolat történelmi léptékkel mérve a legkorábbinak tekinthet, most ne firtassuk). Például a „halálhoz” való jog kikristályosodása az eutanáziához való jog körül kristályosodik ki és ahhoz kapcsolódik, hogy az egyén dönthesse el, hogy neki mi számít méltó emberi életnek (olyan extrém esetekben mint egy súlyos, halálos betegség).

Persze a TASZ ezt nem veszi figyelembe (nem is kell neki), mert a szervezet célja éppen a szabadságjogok megsértése elleni küzdelem, és ebben az esetben nincs mérlegelési lehetősége, hogy ez az alapjogi sérelem éppen egy esetleges súlyosabbat akadályoz-e meg. (Már csak azért sem, mert a XIX. század óta a diktatórikus rendszerek az alapjogok korlátozásánál éppen ezzel érveltek).

Felhasznált Irodalom: